nagyon jó a csiszicsuszi józsi gonoszsága a népszaván
hozzátenném, h formál jogilag vizsgálva az esetet sincs igaza csiszicsuszinak, legalábbis saját magára vonatkozóan
ő maga három jogsértést is elkövetett, megsértette a egészségügyi távoltartás szabályait, a drogfogyasztás / tartás szabályait (erről keveset tudhatunk, de a gyanú legalábbis megállt az adott körülmények között) és ellenszegült egy jogszerű rendőri intézkedésnek
lehetséges, h ezek nem bűncselekmények, hanem szabálysértések, de egy ep-képviselő esetében akkor is a nyilvánosságra tartoznak
téved abban is, h megsértették volna a különleges személyes adatához fűződő jogait, ugyanis formálisan nem azt hozták nyilvánosságra róla, h homoszexuális, hanem, h homoszexuális orgián vett részt, ami egyrészt ténykérdés, másrészt pedig mivel szabálysértést valósított meg és ezért rendőri intézkedést vont maga után, a nyilvánosságra tartozott
ha már a formalitás istenének áldozunk